Hm...! Mit is kezdjek vele?
Úgy éreztem tolja az ajánlattevő a döntést, ezért befeszültem.
Megnéztem, elolvastam a kapott anyagot. Számoltam, gondolkoztam. Mondhatni hezitáltam. hezitálni?!
Aludtam rá egyet, kettőt, most a 4. alváson vagyok túl. Reggel rájöttem, hogy mikor hezitálunk!
Amikor az a bizonyos láthatatlan és megmagyarázhatatlan energia hiányzik. Az a, hívd aminek akarod, nálam hit a neve. Hit abban, hogy ez az enyém.
A magyar nyelv szerelmese vagyok!
Az érzések a következő formában öltenek szavakat.
Tudok-e vele "azonosulni"? "Nem érzem magaménak"? "Biztos", hogy úgy van?
Be kell vallanom, hogy sokadjára is, de most is azt gondolom, hogy ami nem IGEN, az NEM.
Az IGENT-t érezzük! A "NEM" és "Nem tudom" az egyenértékű. A hezitálás, a határozott "NEM" gyávaságbeli formája.
Miért nem merünk NEM-e mondani? Félünk! Félünk a minősítéstől, a megméretéstől, a kirekesztettségtől, a lemaradástól?! Bármitől, de félünk.
Ahelyett, hogy megmondanánk, figyi "köszi, de ez nem ütött szöget bennem".
Ehelyett, ha azonban valami "IGEN" a lelkünkben, akkor azért fanatikus módjára képesek vagyunk tenni. Szinte "gondolkozás nélkül rohanunk" előre, "keressük elvakultan" a megoldást. Nem számítva a veszteségre, nem számítva a vereségre, nem számítva a negatív következményekre. Miért? Mert addig megyünk amíg nincs számunkra elfogadható megoldás, azaz nem lesz veszteség az ügyből! Megtaláljuk a kiutat, a célhoz vezető utat!
A mai napi okosság a következő:
Merj NEM-et mondani! Időt, nyugalmat és életet spórolsz meg vele!
Csak azt tedd ami "IGEN" a lelkedben!
Amitől ragyog a szemed és a tested!
Amitől pezseg a véred!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése