Ismét egy érdekes beszélgetésben merült fel a következő téma.
Mi történik, amitől oly kényelmesen, úgymond elégedetten hátradőlünk, az orrunk alatt azt mormolva: nem tudok mit tenni! Miért is nem teszünk a nekünk nem tetsző helyzet ellen?
Mi gátol meg minket abban, hogy ráébredjünk, mégiscsak képesek vagyunk kilábalni bármiből?
A mai felismerés ebben az esetben nagyon rövid. Általában ha valamit sérelmesnek érzünk, kényelmetlennek, akkor megtaláljuk a kiváltó okot okozó helyzetet. Felismerjük, hogy a szituációban ki volt jelen és mi történt. Minden szituációban vannak alanyok és vannak események, ez alaphelyzet. DE, ami ezek után következik, meghatározza a jövőnket.
Azzal, hogy megtaláltam az érzelmi mélypontom okozta helyzet szereplőit és eseményét, úgy érzem megtaláltam az okot magát! Aki és/vagy ami az oka a rossz érzéseimnek, a bántottságomnak, és az önsajnálat célba ért. Itt következik be a békés és önelégült hátradőlés. MEGVAN! Ő az oka, mert ezt tette! Ő tette, ezt és ezt! Én mit tehetnék? Nem én tettem! Tehát ha ő tette, tegye helyre! Amíg nem teszi rendbe, addig én bántott vagyok! Megjegyzem elégedett is, mert a "probléma ezennel megvan oldva" ruhát ölt. Várunk, arra, hogy a "tettes" megoldja a "tetteit", annak érdekében, hogy én majd jobban érezzem magam. Természetesen addig nem tudom magam jobban érzeni, amíg ő meg nem oldja.
Ez az a pont, ahol tovább kell gondolkodni. Mert az "énéletépítőprojekt" itt kezdődik. A tettes, a tetteit nem tudja helyre hozni, mert ami megtörtént, az megtörtént. Tud bocsánatot kérni, de valljuk be a sérelem akkor is ott marad és a már megélt hatása, csak és kizárólag önigazolást nyerünk vele, de a sérelem nem tűnik el.
Mi a megoldás?
Az elcsépelt megbocsájtás! Túllendülni azon, ami történt és megtalálni magunkban a megoldást annak érdekében, hogy meglássuk az Ő indítékainak okát és azt elfogadjuk.
Felépítsük magunkban a konfliktus részünkre elfogadható megoldásaink verzióit.
Meglássuk, hogy mi mit tehetünk másképpen annak érdekében, hogy hasonló szituációba ne kerüljünk, és mi mit tehetünk azért, hogy a saját helyzeteinkből kikerüljünk.
Meg kell érteni, hogy Ő tette, de az én helyzetem. Meg kell értsük, hogy nem ellenünk tette, hanem önmagáért. Megérteni, hogy minden ember esendő, földi létünk alatt bárkivel, bármi megtörténhet, ítélkezés nélkül haladhatunk az utunkon tovább.
Megtapasztalhatjuk, hogy ilyen eset is van, de nem kell soha semmiben bennemaradni. Nem kell magunkra venni, amit tett és mondott, ez csak az ő tapasztalatai alapján megszületett tett.
Ne ítélj! Azt tesszük, amit tudunk, azzal főzünk, amink van. Ez persze igaz mindenkire, de adott helyzetben a bántott fél általában más szinten áll, mint a bántó fél, tehát feltételezhetően a bántott fél, képes megtalálni a bántás kezelésének módját.
A választás szabadsága a miénk! Dönts, tedd le ami már nem kell és haladj, mert ezzel változtatsz!
És mi van, ha nem?
Akkor marad az önsajnálat, a bántottság, a végtelen várakozás, a nem tudod mire. Hiszen nem garantált, hogy tettesünk eme földi útján a mátrixban el kell jusson odáig, hogy meglássa, neked miért is volt bántó a tette. Milyen nehéz magunkon változtatni, miért gondolod, hogy mást könnyebb?
Rajta nem tudsz változtatni, de magadon igen. Igyekezni kell, de ha elég nagy a boldogság iránti vágy, akkor nem reménytelen!
Üzenete van annak, hogy valaki hogy viselkedik veled, figyelj és megérted.
Könyvem megrendelhető - > aNő társkereső naplója
Megjegyzések
Megjegyzés küldése